fresh & news

Elhunyt Steve Ditko

2018.07.08. 08:15, tris
//tomholland-online.gportal.hu/portal/tomholland-online/image/gallery/1531032806_36.jpg

90 éves korában hunyt el Steve Ditko, aki Stan Lee-vel együtt olyan ikonikus képregényhősöket álmodott meg, mint Pókember vagy Doctor Strange. The Hollywood Reporter információi alapján június 29-én bukkantak rá lakásában Manhattanben - elvileg a halál két nappal ezt megelőzően állt be a híres képregényrajzolónál.

Az ő nevéhez fűzödik többek között Pókember teljes maskarájának megalkotása, valamint maga a jelmez, a hálóvető és a vörös-kék színkombináció is. Később olyan legendás ellenfelek megalkotásában is segédkezett, mint Doktor Oktopusz, Homokember, a Gyík, vagy éppen a Zöld Manó. A The Amazing Spider-Man 25. számától fogva már nem csak rajzolóként volt feltüntetve a füzetekben, hanem az írói munkából is komolyabban kivette a részét, ez egészen a 38. számig tartott. Időközben a Strange Tales 110 számában, 1963-ban felbukkant Lee és Ditko következő közös munkája, vagyis Doktor Strange. A rajzoló 60-as évek közepén hagyta ott a Marvelt, miután többször is összekülönbözött Stan Lee-vel. Ezt követően sem hagyott fel az alkotással, később dolgozott a konkurens DC Comics-nak és több más kiadónak is. Idővel a Marvelnek is újra dolgozott, és még a 2000-es éveket követően is jelentek meg munkái, jobbára saját kiadásban.

A  közösségi oldalakon többen megemlékeztek Ditkoról, köztük Tom is twitteren:

Mindannyian szeretnénk a világon hagyni védjegyünket - ez a fickó összezúzta. Nagyon sok embert tett boldoggá és változtatta meg az életüket - többek között, az enyémet! Köszönöm Steve, tovább élsz bennünk, köszönöm.

Steve Ditko 90 éves volt. Nyugodjék békében!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
üdvözlő üzenet
 
Üdvözlök minden kedves látogatót Tom Holland jelenleg egyetlen aktívan működő magyar nyelvű rajongói lapján. Az oldal abból a célból jött létre, hogy minél többen megismerhessék a tehetséges angol színészt. Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket és képeket, valamint követheted karrierjének alakulását. Remélem az oldal elnyeri a tetszésedet és visszalátogatsz máskor is. Tris
 
the brothers trust
 

The Brothers Trust egy újonnan létrehozott jótékonysági szervezet. Alapítók Tom és testvérei: Sam, Harry és Paddy, akik évente több esemény megrendezésére kerítenek sort, a befolyó összeget pedig méltó célokra, valamint olyan további szervezeteknek jutattják tovább, akik a rászorulóknak segítenek. További tudnivalóért látogass el a hivatalos oldalra.

 
MUNKÁLATOK
 
Avengers: Infinity War
Magyar címe: Bosszúállók: Végtelen háború
Karaktere: Peter Parker/Pókember
Státusz: dvd/blu-ray
Kiadás éve: 2018
IMDB Hírek Képek
 
Chaos Walking
Magyar címe: Kés a zajban
Karaktere: Todd Hewitt
Státusz: utómunkálatok
Kiadás éve: 2019
IMDB Hírek Képek
 
Spider-Man: Far From Home
Magyar címe: Pókember: Idegenben
Karaktere: Peter Parker/Pókember
Státusz: utómunkálatok
Kiadás éve: 2019
IMDB Hírek Képek
 
Spies in Disguise
Magyar címe: Kémesítve
Karaktere: Walter (hang)
Státusz: előkészületek
Kiadás éve: 2019
IMDB Hírek Képek
 
The Voyage of Doctor Dolittle
Magyar címe: -
Karaktere: Jip (hang)
Státusz: utómunkálatok
Kiadás éve: 2020
IMDB Hírek Képek
 
Uncharted
Magyar címe: -
Karaktere: Nathan Drake
Státusz: előkészületek
Kiadás éve: ????
IMDB Hírek Képek
 

 

CSEVEGŐ

Írj bátran, oszd meg véleményedet az oldalról, vagy a hírekről, de kérlek kulturált módon tedd. A chat nem hírdetésre való! Ha van kedved cserélni, ide írj!

 

ELIT CSERÉK

Igényes és tartalmas oldalaknak fenntartott hely. Ha te is szeretnél a partner oldalak közzé kerülni, jelentkezz bátran a chatben!
14/5 szabad hely!

              

Jelentkezési feltételek

 
Tévében
 
November 27.: 'Pókember: Hazatérés' - HBO2 19:30
November 27.: 'A lehetetlen' - RTL+ 19:55
November 30.: 'Pókember: Hazatérés' - HBO2 20:55
December 03.: 'Pókember: Hazatérés' - HBO 12:45
December 05.: 'Pókember: Hazatérés' - HBO3 16:55
December 08.: 'Pókember: Hazatérés' - HBO 16:20
December 08.: 'A tenger szívében' - Cool TV 20:40
December 09.: 'A tenger szívében' - Cool TV 18:40

oldal adatok
 
  Téma Tom Holland
  Admin Tris
  Nyitás 2018. június 16.
  Host G-Portál & SoSugary
  Design Linda
  Fejléc Brielle
  Kódok NikkiiGergőEfruse

Az oldal nem áll kapcsolatban sem Tom-al, sem családtagjaival, sem a menedzsmentjével! Ez csak egy egyszerű rajongói oldal, ami azért jött létre, hogy rajongók értesüljenek a legfrissebb hírekről. Az oldal minden szöveges anyaga saját írás és/vagy gyűjtés, ezért az engedély nélküli másolása tilos! A hírek/képek forrásai az oldalon egy külön menöpontban fel vannak tüntetve.


STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto    *****    Te mit tennél, hogy a legnagyobb titkod, titok is maradjon?